Szerepeink

Gyakran előfordul, hogy a szülő nem engedi leválni gyermekét, nem támogatja az önállósági törekvéseket, gyakorlatilag gyermeki szerepben tartja, nem engedi szabadon, felnőtti létben élni.

Az ilyen családokban a gyermek bármilyen önállósági törekvése, lépései az autonómia felé a szülő számára hűtlenséget jelent. A gyermek, mivel lojális próbál lenni a szülei felé, bármennyire is nem szeretné igazán, gyakorlatilag gyermekszerepben marad. Időnként ehhez a játszmához asszisztál is, gyakran tudattalanul, nem ismerve fel ezt a fajta dinamikát.

Ennek következménye, hogy egészséges párkapcsolati működés sem tud létrejönni a gyermek élete során. Mert egészséges párkapcsolati működés esetén feladjuk az eredeti családhoz fűződő kizárólagos kötelékeinket, és egyenrangú kapcsolatban köteleződünk el, az elsődleges lojalitást párunkkal éljük meg, nem a szüleinkkel.

A le nem vált gyermek gyakran éli meg a kizárólagos lojalitást szüleivel szemben, a házastársnál előrébb helyezve őket, és szorosabban kötődve hozzájuk. Amennyiben felnőttként túlzott mértékben alárendeljük magunkat, életünket a szüleinknek, meggátoljuk az egyenrangú kapcsolat kiépítését. Egy egyenrangú kapcsolatban a két résztvevő társa egymásnak, támasza, barátja, szerelme. A legjobb kapcsolatokban a társunk a legjobb barátunk is egyben.

Ahhoz, hogy szülőként vagy gyermekként felismerjük, hogy leválási problémáink vannak, önvizsgálatra, önreflexióra és megfelelő önismeretre van szükség. Ha önmagunk nem tudjuk ezt a problémát megoldani, kérjük mentálhigiénés szakember segítségét.

(DHL-2024)